A VEZETŐI CSOPORTOT TÁMOGATJÁK

Csordás Izabella ACC

Coach, képződő team coach, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember, EMK oktató, eredeti végzettségem szerint pedig közgazdász vagyok.


Közel 15 évet töltöttem el közintézményi közegben, ebből kb. 10 évet vezetőként, és ennek számos szépségét és nehézségét megtapasztaltam. A Közönségszolgálati Osztályt és több olyan programot is létrehoztam a több mint száz éves Szépművészeti Múzeumban, amikre ma is büszke vagyok.
2016 óta szabadúszóként dolgozom, 2019-ben elindítottam a MúzeumOD-ot. Jelenleg vezetőket és csapatokat támogatok legtöbbször stratégiaalkotási folyamatban. Szervezetfejlesztőként részt vettem a Múzeumok Ma 2020 ágazati felmérést végző kutatócsoportban.


Mindezek közös nevezője számomra az emberek szervezésében, a párbeszéd terének a megteremtésében és az organikus fejlődésben ragadható meg. Ennek a hívásnak engedve nemcsak mentálhigiénés és szervezetfejlesztői tanulmányokat folytattam 2012-től, hanem 2019-ben business coach képesítést, majd 2020-ban nemzetközi akkreditációt szereztem (ACC szintnek megfelelő óraszámom van, PCC szintű vizsgával rendelkezem), jelenleg team coachként képződöm. 


A munkámban két dolgot élvezek igazán. Egyrészt amikor hozzájárulhatok a vezetői tudatosság növeléséhez: tükröt tartok, reflektálok, vagy kérdést teszek fel a hozzám forduló vezetőknek, és ezzel egy olyan tér jön létre, ahol bátran ránézhetnek saját vezetői szerepükre annak minden oldalával együtt, ami végső soron felszabadítja és megsokszorozza az energiákat. Másrészt amikor csapatokat támogathatok a számukra fontos témák őszinte és eredményes egyeztetésében, vagy egy stratégia megalkotásában, és ezáltal erősödik az összetartó szövet, és a közös munka eredménye beépül a mindennapokba. 


A szabadidőmet a családommal, kontakt improvizáció tánccal, utazással és természetjárással töltöm legszívesebben.

Draskóczi Katalin ACC

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma Corvinus) Vezetés és Szervezés szakirányáról egyenes út vezetett a nagyvállalati szektor felé. Az itt eltöltött húsz év alatt több szakterületen volt lehetőségem dolgozni (logisztika, marketing, pénzügyi folyamatok, HR) mind vállalati szakemberként, mind külső tanácsadóként, elsősorban folyamatfejlesztési és rendszerfejlesztési projekteken.  Olykor a hatékonysági szempontok domináltak az emberi tényezőkkel szemben. Ennek felismerése vitt tovább a coaching felé, ahol előtérbe kerülnek az emberi tényezők, döntések, elakadások, érzelmek és megélések is.

Az átfogó, rendszerszerű szemléletet akkor tanultam meg, amikor több százezer munkavállalót támogató tanulási rendszereken dolgoztam. Az empatikus, egyénre koncentráló megközelítést a coaching adta. E kettő találkozásából pedig olyan erő születhet, ami egy együttműködésre és támogató légkörre épülő csapatban különleges teljesítményeket hozhat létre.

A vezetői szerep különösen fontos mindezek összehangolásában és működtetésében. A vezetői coaching inspiráló, kreatív teret nyithat egy párbeszédhez, amely során felszínre kerülnek, tudatosulnak és konkrét lépésekké alakíthatóak a vezetői dilemmák és a kihívások.

A Nemzetközi Coachingszövetség (ICF) tagjaként és a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága (SZMT)  kezdeményezésében is több önkéntes programban dolgozom coachként és szervezetfejlesztőként is.