NÉVJEGY
CSORDÁS IZABELLA PCC, coach, tréner, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember (SOTE), közgazdász (Corvinus), a MúzeumOD megálmodója
ERŐSSÉGEIM
14 év múzeumi szakmai, 10 év vezetői tapasztalat
hazai és külföldi szakmai ismertség, előadások, publikációk
figyelem, jelenlét, empátia
stratégiai látásmód, rendszerszemlélet, gyakorlatiasság
POZÍCIÓK,SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
MÚZEUMI PROJEKTEK
TANULMÁNYOK
SZAKMAI ÉLETÚT
A szervezetek alakításával, a munkatársak és a kliensek számára komfortos rendszerek és struktúrák kiépítésével (stratégiai tervezés, közönségszolgálat, önkéntes program, támogatói program), kiválasztással, belső képzéssel, tanácsadással foglalkoztam tíz évig alkalmazottként, tíz évet vezetőként elsősorban a Szépművészeti Múzeumban és projektjelleggel más közintézményeknél és non-profit szervezeteknél.
Angolul, majd magyarul jelent meg könyvem szerzőként, illetve társszerzőként (önkéntes menedzsment témában), illetve több hazai és küldöldi szakmai konferencián voltam meghívott előadó, internetes oldalakon publikáltam a fenti témákban (frontszemélyzet képzése, támogatói bázis kialakítása, önkéntes menedzsment, szervezetfejlesztés).
2016-ban a bennem lévő fejlődési vágy új utakat keresett, ekkor úgy döntöttem, hogy szabadúszóként folytatom tovább. A tettvágy második gyermekem születését követően sem csökkent bennem. Fórumok, konferenciák meghívott előadójaként, trénerként, moderátorként támogatom a szakmát.
Számos fenti projektem a kétkedők között kezdődött és a másolók között teljesedett ki. Ezért is tudom, hogy a múzeumi falak számos hasonló, elismerésben alig részesült reformer munkatársat rejtenek. Ebben a rejtett erőforrásban hiszek, és abban a tűzben, amit a kollegák szemében láttam.
Továbbá bízom abban, hogy a kulturális munkatársak elkezdenek hinni magukban. A magyar kulturális szervezetek lehetőségeinek kibontakoztatásáért. Ebben szeretnék támogatást nyújtani, ezért jött létre a MúzeumOD.
AJÁNLÁSOK
"Noha 24 éve dolgozom múzeumban, ebből húsz éve jobbára középvezetői pozícióban, szisztematikus múzeumi stratégiaalkotásban soha nem vettem részt. Így az egész stratégiai munkához bizonytalanul, de őszinte érdeklődéssel álltam hozzá. Csordás Izabella első lépésben segített a 12 fős munkacsoportunknak lefektetni az alapokat: tisztáztuk, hogy hogyan, milyen elvek mentén szeretnénk, tudunk közösen dolgozni. Támogatott bennünket abban, hogy egyenrangú partnerként, véleményünket őszintén vállalva, vita szituációkban egymást tiszteletben tartva tudjunk haladni lépésről lépésre. Izabella összefogta, kérdéseivel, megjegyzéseivel, felvetéseivel irányította, de nem dominálta a munkát, mindig a csoportkonszenzus irányába vitte a diskurzust. A számunkra addig ismeretlen munkafolyamat fokozatosan vált érthetővé és ezáltal átélhetővé, mert az is világossá vált, hogy a közös munkába mindenkinek bele kell engednie magát, csak így lehet közös célokat kitűzni és megvalósítani. Ezt Izabella nem csak elmondta, de a munkacsoport egész működését erre építette.
Számomra a közös munka pozitív tapasztalat volt, feltárult egy másfajta gondolkodásmód, csoportdinamika. Nagyon sokat tanultam, jobban megértettem a múzeumi működés komplexitását.
A múzeum speciális terület, nagyon sokféle szempontot kell összeegyeztetni és mivel Izabella jól ismeri a területet, ezért nem csak a szervezetfejlesztési lehetőségeket látja át, de a konkrét feladatok, problémák, célok között is eligazodik, jól érzékeli a prioritásokat."
Róka Enikő, Fővárosi Képtár vezetője, Budapesti Történeti Múzeum
"Izabellával a szervezeti stratégiaalkotási csapatmunka facilitátoraként találkoztam. A coaching szemlélet maximális érvényesítésével és minőségi kommunikációjával biztonságos teret teremtett, facilitátori eszköztárát számos tréninggyakorlattal egészítette ki annak érdekben, hogy a szervezeti értékeket, a jövőre vonatkozó elképzeléseinket, céljainkat, esetleges kételyeinket megfogalmazzuk, ötleteinket kibontakoztassuk és a csoportban kialakuló nézetkülönbségeket mélyebben megértsük és feloldjuk. Szaktudására támaszkodva és intuíciói mentén bátran tért el az aktuális ülés tervezett menetrendjétől, ha azt a folyamat, vagy a csoportdinamika megkívánta.
Az átgondoltan felépített és a COVID-kihívások során tudatosan újratervezett csoportmunka mintegy kilenc hónapos időtartama igazi fejlődési lehetőséget jelentett számomra, amelynek során a szakmai önbizalmam megerősödése mellett önismeretemben is előre léptem. A csapatmunka mellett egyéni beszélgetéseink máig érvényes felismeréseket, példaértékű szemléleti alapvetéseket hoztak számomra."
Tamás István, főosztályvezető, Közönségkapcsolati és Szervezési Főosztály, Budapesti Történeti Múzeum
"Izabella egy olyan időszakban érkezett hozzánk 2017-ben, amikor addigra nagyjából már fél éve, több területet érintően vezetőváltozás történt a Múzeum felsővezetésében, beleértve az első számú vezetőt is. Meglehetősen szkeptikus voltam a kvázi mentorálással kapcsolatban, pláne, hogy akkor még teljesen ismeretlen emberként jött el hozzám, és rögtön egy úgynevezett mélyinterjúval kezdődött a közös munkánk. A Múzeum új feladatok és nagyívű fejlesztések előtt állt, amelyek előkészítéséhez, egy-egy koncepció kidolgozásához, stratégiai döntések meghozatalához nagyban hozzájárult az Izabellával töltött pár hónap. Szervezetfejlesztő szakember végzettségével, tréneri képességével és korábbi, kulturális területen szerzett projektmenedzsmenti tapasztalataival, abszolút hozzáértő és strukturált módon építette fel a tréninget a felsővezetés számára. Rengeteg kérdést tett fel a tréning ideje alatt, különböző feladatokon keresztül valójában szinte csak kérdések, illetve a helyes kérdések feltevésével mozdította elő a felsővezetés fejlődését a csapat szintjén is, és egyénileg is. Segített abban, hogy hogyan dolgozzunk és kommunikáljunk egymással, egyértelmű hangsúlyt fektetve a tudatos vezetésre, amely elengedhetetlen a szervezeti hatékonyság szempontjából. A tréning egyértelmű előnyeként tudom megfogalmazni a saját vezetői stílus megismerését/felismerését, és azt, hogy az akkor még viszonylag friss felsővezetői gárda összekovácsolódott, erősítve ezzel a stratégiai gondolkodást a Múzeum vezetésében. Bátran ajánlom Izabellát más intézményeknek is, akik javítani kívánják a szervezeti működésüket."
Zsurki Attila, gazdasági igazgató, Magyar Nemzeti Múzeum
"Izabellát egy workshop vezető trénereként ismertük meg, ahol egy nemzetközi kiíráson sikeresen pályázó szervezetek vezetőiként vettünk részt. A workshop tematikája nem tűnt túl izgalmasnak, csupa olyan, amivel rutinszerűen foglalkozunk évek óta. Annál meglepőbb volt, ahogy Izabella szokatlan, érdekes szempontokat vetett fel, fura feladatokra vett rá minket, beszélgettünk, vitatkoztunk, tanulságos teszteket írtunk és értékeltünk, miközben akaratlanul újragondoltunk, újrafogalmaztunk olyan jól ismert folyamatokat, fogalmakat, szerepeket, amelyekről azt hittük volna, hogy már nehéz lenne újat hallani róluk. Mindezeket jó pszichológusként, kedves, empatikus partnerként úgy "terelgette", hogy a fontosabb "igazságokat", összefüggéseket mi magunk mondtuk ki, s bizonyára ezért is éreztük a gyorsan elrohanó nap végére, hogy igazán megérte a vele töltött idő.
Ha csak egyetlen mondatban kell összefoglalnom: Izabella kifejezetten jó hangulatú, konstruktív, izgalmas folyamat során vett rá minket strukturált gondolkodásra.
Azóta, ha csak mód van rá, Őt választjuk konzultánsnak, tanácsadónak fontosabb eseményeink, nagy vállalásaink, pályázati projektjeink kapcsán: nagyon jó és hatékony vele megbeszélni, átfutni a tennivalókat, feltárni nehézségeket, közösen kreatívkodni, ötletelni."
Csabai Gábor, ügyvezető igazgató, Tilos Rádió
"Izabellát szívesen hívjuk tanácsadásainkra, workshopjainkra évek óta. Nemcsak maximálisan megbízható tréner partnerünk, hanem a legkülönfélébb területen tevékenykedő civil ügyfeleink érzékeny tanácsadója is."
Gerencsér Balázs, ügyvezető igazgató, NIOK Alapítvány
“Izabella nagyon korrekt, segítőkész, magabiztos és jó humorú. Érzékenyen, nagy figyelemmel segített, és mindig őszinte volt velem a folyamat során. A beszélgetések rákényszerítettek, hogy kilépjek a komfortzónámból, és a szokásos gondolatmenetem helyett máshogy lássak bizonyos helyzeteket. Felnyitotta a szememet az értékeimre. Változatos helyszíneken tudott kizökkenteni és kézzelfogható segítő eszközt adott a kezembe útmutatóul.”
Benedek Nóra, HR Operations, Hewlett Packard
"Egy nagyon nehéz élethelyzetben találkoztam Izabellával, aki sokat segített távolról, kissé eltávolodva ránézni erre a helyzetre. Izabella minden alkalommal felkészült, figyelmes és empatikus volt. Nagyon jól kezelte a sokszor levegős megközelítésemet, és kiváló érzékkel tartott a földön, miközben engedte, hogy a gondolataim elrepüljenek. Az Izabellával való ülések egyszerre adtak gyökeret és szárnyakat. Ha a coaching ilyen, akkor nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek.”
Fekete Márton, ügyvezető igazgató, Élménymarketing Kft.
"Izabellával beszélgetni sokat segített abban, hogy megértsem, mi miért is történt velem. Olyan volt, mintha öt évvel idősebb énemmel találkoznék: segített meglátni az utat. A helyzetem és a választásaim megértéséből önbizalmat kaptam, s most bátrabban lépek a változás és az ismeretlen felé."
Berta József
"2019 tavaszán szerveztünk egy szakmai fórumot örökségi és kulturális intézmények látogatói ismereteiről, és Izabellát felkértük egy kétnapos workshop vezetésére látogatói hatásmérés témában. Az örökségi intézmények és látogatói közötti hosszabb távú hatások témájával ma kevesen foglalkoznak, ezért különösen örültünk, hogy olyan széles látókörű és tapasztalt szakembert tudtunk ehhez megnyerni, mint Izabella. A két napos workshopon nagyon különböző hátterű szakemberek vettek részt, de Izabella kiváló érzékkel segítette a kapcsolódási pontok megteremtését, az egyéni motivációk sokféleségén túlmutató közös kérdések megfogalmazását. Számunkra nagy tanulság volt, hogy a témát nem elsősorban a módszerek és technikák, de még nem is csak a látogatói ismeretek felől érdemes megközelíteni, hanem a szervezetek és a benne dolgozók kapcsolata felől. Tehát hogy a hatás nemcsak egy intézmény és látogatói viszonylatában érdekes, hanem olyan hatásként is, amit a különböző szinteken dolgozó munkatársak egymásra és környezetükre gyakorolnak.
Izabella nagyon meggyőzően mutatott rá, hogy a közönségünkkel való tudatosabb kapcsolatépítéshez legelőször is saját munkakörnyezetünkről kell tudatosan gondolkodnunk - legyünk bármilyen szintjén is az adott struktúrának. Az egyik résztvevő szavaival élve a workshop "nagyon inspiráló volt, személyesen érintett meg, jó volt a személyes motivációkat, engem ért szakmai hatásokat megfogalmazni."
Az is a workshop és az azt követő közös feldolgozó munkánk tanulsága volt, hogy egy szervezet küldetése és céljainak megfogalmazása ill. akár újratervezése nemcsak azért fontos , hogy a munkatársak értsék, pontosan mit is csinálnak, hanem azért is, mert a szervezet így összességében is ellenállóbb és alkalmazkodóbb tud lenni kiszámíthatatlan fenntartói, gazdasági stb. környezetben is.
Izabellával már tervezzük a közös munka következő lépéseit. Szeretnénk, ha az általa képviselt nyitottság és szellemiség eljutna még sok olyan szakemberhez, akiknek igényük van arra, hogy átfogóbban lássák munkájuk értelmét, értékét, mind szervezetükön belül, mind azon kívül."
Berecz Zsuzsa, Bőczén Árpád - KÖME (Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete)
"Izabella felkészült és tapasztalt tanácsadóként azonnal hasznosítható tudással támogatta az önkéntesek toborzásának, kiválasztásának folyamatát a Szurikáta Alapítványnál. Profi segítségnyújtásának köszönhetően sikerült olyan önkénteseket megtalálnia a Szurikáta Alapítványnak, akikre már nagyon régóta nagy szüksége lett volna. A támogatandó szakember igényeit könnyen, gyorsan méri fel és személyre szabottan adja át tudását, valamint motiválja a változásra és a hatékony problémamegoldásra partnereit."
Kocsisné Gál Csilla, a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért szervezet vezetője
"Izabella az önkéntes programunk elindításában segített nekünk. A vele való találkozás nagyon inspiratív volt: rengeteg új szempontot és tudást kaptunk tőle ahhoz, hogy átgondoljuk a programmal kapcsolatos céljainkat, és hogy struktúrába rendezzük az ezzel kapcsolatos elképzeléseinket, ugyanakkor motivált és lelkesített is. Önkéntes programunk azóta elindult és sikeresen működik!"
Sólyom-Nagy Fanni, kommunikációs munkatárs, Káva Kulturális Műhely
"Csordás Izabellával 2018-ban dolgozott együtt a Mérték Médiaelemző Műhely csapata. Olyan egyetemista önkénteseket kerestünk egy projekthez, akiket érdekelt a média és a jog. Izabella segítségével meghatároztuk és lépésekre bontottuk a konkrét feladatokat, utána kitűztük a határidőket és ezek mentén haladtunk. Bár elméletileg tudtuk, mit szeretnénk elérni, hatalmas segítséget jelentettek a gyakorlati tanácsai. A feladatot úgy építettük fel, ahogy a szervezetünknek leginkább megfelelő volt, és ezt annak is köszönhettük, hogy Izabella segített "ránk szabni". Az együttműködés jó hangulatú és hatékony volt. A sikeres teljesítés óta más projekteknél is használjuk az általa bemutatott eszközöket. Különösen jó volt, hogy a projekt közben is érdeklődött, hogy állunk és végig nyomon követte az eseményeket. Szakmailag nagy tudású, pontos, precíz, megbízható embert ismertünk meg a közös munka során, kedves személyisége pedig még egyszerűbbé teszi az együttműködést. Ezúton is köszönjük a segítséget, szívesen ajánljuk őt!"
Polyák Gábor, jogász, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője
MúzeumOD - A KULTURÁLIS SZERVEZETEK LEHETŐSÉGEINEK KIBONTAKOZTATÁSÁÉRT
KAPCSOLAT - info@muzeumod.hu - 06 20 481 61 81